Magyarország képviselői 1920. június 4-én, a Nagy Trianon palotában írták alá a háborút lezáró békeszerződést a szövetséges és társult hatalmakkal. E szerződés értelmében Magyarország területének mintegy 2/3-át, lakosságának több mint felét elvesztette. A magyar országgyűlés 2010-ben a békeszerződés aláírásának napját a Nemzeti Összetartozás Napjának, a 2020-as évet, a békeszerződés aláírásának 100 évfordulóját pedig a Nemzeti Összetartozás Évének nyilvánította, kifejezve, hogy a magyarság minden tagja, függetlenül attól, hogy mely ország polgára, része az egységes magyar nemzetnek.

A Párizsi Magyar Intézet a Nemzeti Összetartozás Napján, nemzeti közösségünk megmaradásáért tett erőfeszítések iránti tisztelettel, online térben megjelenített tartalmakkal járul hozzá a közös megemlékezéshez.

Interjú a Trianoni békeszerződésről

 
Catherine Horel (CNRS, SIRICE, Université Paris I) és Ablonczy Balázs (BTK TTI, Trianon100 Kutatócsoport) történészekkel

Az Université Paris I Panthéon-Sorbonne SIRICE, a CREE (INALCO), a Párizsi Magyar Intézet és az MTA Trianon100 kutatócsoportja nemzetközi konferenciával készült a Trianoni békeszerződés 100. évfordulójára, melyre a járványügyi korlátozások miatt csak ősszel kerülhet sor. A konferencia két szervezőjét, Catherine Horel (CNRS, SIRICE, Université Paris I) és Ablonczy Balázs (BTK TTI, Trianon100 Kutatócsoport) történészeket levélben kérdeztük a történelmi eseményről.  

 

Mit tudunk a békeszerződés előzményeiről, illetve milyen logikát követtek a békeszerződések?

Catherine Horel: A szerződés a Versailles-ban és a különböző nyugat-párizsi kastélyokban (Saint-Germain-en-Laye, Neuilly, Sèvres) ülésező békekonferencia eredménye. A békét kétségtelenül a győztes államok diktálták, melyek megszabták az új európai berendezkedést. A győztesek közé azok az államok vagy nemzetiségi csoportok tartoztak, melyeknek a győztesek ígéreteket tettek: vagyis azon államok, melyeket ezen ígéretekkel vettek rá az antant oldalán való hadbalépésre (például Olaszország, Románia). Ide tartoznak az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetiségei is, melyeknek a birodalmak uralma alól való felszabadulást kínálták (Oroszország, Oszmán birodalom, Osztrák-Magyar Monarchia). Ez a lépés Wilson elnök nyilatkozatából fakadt, ami egyébként önmagában nem eredményezte volna még a Habsburg Birodalom felbomlását.
A legyőzöttek a győzteseknek alávetett helyzetben találták magukat (emlékezzünk a programadó mondatra: „Németország fizetni fog”), jóvátételt kellett fizetniük, szövetséges bizottságok rendelkeztek róluk, s egyes területeiket megszállták. Mivel mind Németországgal, mint pedig az Osztrák-Magyar Monarchiával szemben megfogalmazódott a háború kirobbantásának vádja, ezért a győztesek részéről egyfajta büntető szemlélet is tetten érhető, míg ezzel szemben a vesztesek áldozati szerepbe kerültek.

Ablonczy Balázs: Úgy gondolom, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felosztásának gondolata 1917 és 1918 között, több szakaszban érett döntéssé. Ugyanakkor néhány ország (például Oroszország) és bizonyos értelmiségi körök Franciaországban és Nagy-Britanniában, hogy úgy mondjam, a régió jelentős átrendezése mellett kardoskodtak. Az általános jelszó a wilsonizmus és a népek önrendelkezési joga volt. Mindezt gyakran történelmi (egy adott nép mikor érkezett egy adott helyre) és geopolitikai (vasút, víziutak) okfejtésekkel vegyítették, tekintve, hogy a határvonalak kijelölésénél a határok fenntarthatósága volt a legfontosabb szempont. Franciaország számára a biztonság volt a legfontosabb, azaz: kivédeni egy 1914-eshez hasonló, pusztító erejű német támadást a létrejövő kelet-európai szövetséges-hálózatnak köszönhetően, és bizonyos értelemben (ebben Párizs egyetértett Londonnal) feltörni a közép-európai csigahéjat, megszűntetni a „germán” befolyást, elérhetővé tenni a régiót a francia tőke, a francia vállalatok számára például a Duna nemzetközivé tétele révén.


Melyek a békeszerződés közvetlen következményei Magyarországra és Közép-Európa geopolitikai helyzetére?

Catherine Horel: Franciaország reményei ellenére a Habsburg Birodalom helyén végül nem jött létre Közép-Európában az a védőzóna, melynek fő feladata lett volna egyrészt Németországot korlátok közé szorítania, másrészt elszigetelni a bolsevizmust. Az új határok megrajzolása éles ellentétekhez vezetett például Lengyelország és Csehszlovákia között, valamint csehszlovák kezdeményezésre, Magyarországgal szemben, a bolsevizmus ellen (Tanácsköztársaság), illetve a revizionizmussal szemben, létrejött a kisantant. Ez utóbbi egyébként épp oly illuzórikus volt, mint ahogy a Habsburg-restauráció is, mégis jó ürügyként szolgált a Magyarország, s kisebb mértékben ugyan, de az Ausztriával szembeni határozottan gyanakvó, sőt, kifejezetten ellenséges fellépéshez. Az egymástól való félelem és gyűlölet béklyója pedig minden, közép-európai megoldást ellehetetlenített.

Ablonczy Balázs: Rövidtávon 3,2-3,3 millió magyar ajkú lesz az utódállamok állampolgára az 1910-ben 10 milliót számláló nyelvi közösségből. Azaz, minden harmadik magyar egy másik állam polgára lesz. Az utódállamok számára ez a nemzeti felszabadulás pillanata, ami számukra beteljesítette a saját állam, az azonos nemzetiségűek alkotta ország létrejöttének vágyát. A háborút követő szerződések több részre daraboltak fel egy nagy többetnikumú birodalmat, amely addig egyfajta közös piacot jelentett. Ezzel azonban olyan relatíve kisméretű, alapvetően mezőgazdasági országok galaxisát hozva létre, amelyek állandó vitában állnak egymással a meghúzott határok, illetve a Habsburg Birodalom felbomlásából eredő problémák miatt. Ugyanakkor Magyarország mindig egy „rés” maradt a közép-európai francia biztonsági rendszerben.


Hogyan készítette elő a békekonferencia a legyőzöttekkel kötött békeszerződést?

Catherine Horel: A békekonferencia a „szakértők” - diplomaták, földrajztudósok, katonák -aranykora volt, kiknek javaslatait mégsem fogadták meg következetesen a döntéshozók. Minden ország - győztesek és legyőzöttek egyaránt -, mozgósította tudományos erőit (statisztikusokat, földrajztudósokat, történészeket) saját érveinek támogatására. Jó példa erre a Teleki Pál által szerkesztett „vörös térkép”. Mégis, a legtöbb határt érintő döntés a fegyveres erők által teremtett kész helyzet, területfoglalás eredménye volt (Románia, Csehszlovákia, Szerbia). Szemben bizonyos várakozásokkal, nagyon kevés népszavazást tartottak (Karintia, Sopron, Felső-Szilézia), aminek az a magyarázata, hogy ezek eredménye mind ellentétes lett volna a győztesek elképzeléseivel.
A veszteseket (Ausztria, Magyarország) az a fájdalmas érzés járta át, hogy minden döntést nélkülük hoztak meg, már azelőtt, hogy a delegációik megérkeztek volna a békekonferenciára. Ebből a tapasztalatból fakadt a békediktátum kifejezés, ami kifejezte ezt a tehetetlenséget és megalázottságot. A tárgyalások a delegációk és a békekonferencia tagjai között nem szóban folytak, hanem írásban, levélváltások formájában..

Ablonczy Balázs: Ezek a szerződések a Németországgal kötött szerződés mintáját követték, a területi záradékoktól eltekintve nem sokban különböztek tőle (például a fegyveres erők létszáma). Az utódállamok 1919 januárjában-februárjában nyújtották be az igényüket, majd a területi bizottságok (alapvetően a csehszlovák és a román-jugoszláv bizottság) döntöttek róluk, hogy aztán az ügy feljebb, politikai szintre kerüljön [Tízek Tanácsa, NégyekTanácsa stb.], ahol végleges határozat született, amelyet egyszerűen csak ismertettek a legyőzöttekkel, anélkül, hogy bármiféle érdemi vitának helyet adtak volna.


Hogyan lehetne leírni az 1920-as magyarországi helyzetet?

Catherine Horel: Idézek Hortyról szóló könyvemből: „Magyarországot néhány hónap leforgása alatt páratlan megrázkódtatások érik: egyetlen másik állam sem rendül meg ennyire. Nem meglepő, hogy a legracionálisabb elméket is kétségbeesés fogja el, ahogy az sem, hogy néhányan megpróbálnak rendet teremteni. Az országban káosz uralkodik, a kommunisták, a román csapatok, a francia hadsereg, a szövetségközi (katonai) ellenőrző bizottság képviselői (britek, franciák és olaszok), illetve az osztrák-magyar hadsereg egykori tisztjeiből és katonáiból szerveződő ellenforradalmi csoportok osztoznak az országon. A lakosság joggal tanácstalan. A kollektív magyar identitás súlyos válságot él itt meg, mert képtelen elképzelni a jövőt. Ez utóbbi valóban több tekintetben bizonytalan. A magyar állam testetlen, mert nincs uralkodója (a királyság továbbra is létezik, de király nélkül), az országot megszállók ezeréves területi egységét kétségbe vonják. Nincs biztos tájékozódási pont. Új, működőképes politikai keretet kell teremteni, amellyel azonosulni tud a nemzet. Ezért tűnik az ellenforradalom hamarosan mindenki számára (beleértve a Szövetségeseket és a külső megfigyelőket) az egyetlen alternatívának, ugyanis ismert alapokon nyugszik (a királyság, a hadsereg, az egyházak) az előző rezsim nyomán. Képviselői a magyar politikai élet ismerős alakjai, olyan családok neveit viselik, amelyek évszázadok óta irányítják az országot (Bethlen, Teleki, Károlyi, Zichy, Andrássy). Még a Habsburgok is jelen vannak József főherceg révén.”1

Ablonczy Balázs: A helyzet súlyos volt. Nem feltétlenül politikai értelemben (persze úgy is), hanem mindenekelőtt gazdaságilag és társadalmilag. Elszabadult infláció, az ország egyes területei még megszállás alatt álltak (pl. Baranya), egyre növekvő menekültáradat (összesen 400-500 000 egy 7,6 milliós országban), a „fehér” különítmények erőszakoskodásai, hiányzott az élelem, a szén, és úgy általában minden.


Hogyan reagált a magyar társadalom a békeszerződésre, amely (formálisan) véget vetett a 1914-es háborúnak?

Catherine Horel: A békeszerződés fogadtatása katasztrofális a sajtó részéről, azonnal békediktátumnak titulálják. A budapesti iskolák és a közigazgatási intézmények egy napra bezárnak, az újságok címlapjai fekete kerettel jelennek meg, a zászlókat félárbocra eresztik. Gyászmeneteket szerveznek. Tiltakozó tüntetés indul a 9 óra 30 perckor a Hősök teréről a Belváros felé: a résztvevők az elcsatolt tartományok neveit viselő transzparenseket tartanak, a Himnuszt és 1848-as dalokat énekelnek. Egyesek azt kiabálják ’Igazságot Magyarországnak’, mások azt, hogy ’Le az Antanttal’ vagy ’Ez nem béke’. A menet végállomása – a szokásoknak megfelelően – a dunaparti Petőfi-szobor. Onnan egyesek a Szent István Bazilikához mennek. Tíz órakor megszólalnak a harangok, öt percre megállnak a villamosok és az ország összes vonatja. Egyidőben a Zadravecz István tábori püspök által a Bazilikában celebrált misével, istentisztelet zajlik a Kálvin téri református, a Deák téri evangélikus és a Hold utcai unitárius templomban is. Az Országgyűlés különleges ülést tart tizenegy órakor, elnöke, Rakovszky István, aki rövid beszédet mond, amelyben az évszázados közösség megcsonkítását kárhoztatja, és felhívást intéz az elszakított területek lakóihoz.
A birodalmi és a családi gyász helyébe 1920-ban a ’nemzeti gyász’ fogalma lép. Trianon mártirológiája a hazafiságot és a keresztény gyökereket magasztalja. A szerződés aláírásának másnapjától olyan szövegek jelennek meg, amelyek a trauma nagyságát és az igazságtalan helyzetet taglalják, amiért az Ausztriával, illetve a Németországgal kötött szövetséget okolják. A 20. századi identitás ezen a keresztény szemantikával megfogalmazott érzésen alapul: a ’magyar Golgotáról’, ’kálváriáról’ beszélnek.”2

Ablonczy Balázs: A közvélemény jó része egész biztosan megalázottságot érzett (nem mindenki, és nem mindenki ugyanúgy), ugyanakkor az újrakezdést is jelentette a szerződés 20 hónap forradalom, állandó rendszerváltás, erőszak, ideológiai terror, idegen megszállás, és a „háború utáni háború” után, amely az 1918-as fegyverszünetet követte.


---------------------------------------------

1 a francia kiadásban 109.o.; a magyar kiadásban 85.o.

2 Le traité de Trianon, 4 juin 1920, ou le deuil de la nationhongroise in CorineDefrance, Catherine Horel, François-XavierNérard (szerk.),Vaincus !Histoires de défaites. Europe XIXe-XXesiècles, Paris, Nouveau Monde, 2016


2020
6
Július
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

GYEREKPROGRAMOK

ESEMÉNYEK HÁZON KÍVÜL

Nincsenek események